Ha a gyerek nem akar enni, annak hátterében gyakran olyan okok húzódnak meg, amelyeknek nincs közük az éhséghez vagy magához az ételhez. Ezek megértése az első lépés a nyugodtabb étkezések felé.

##lb-article-reco##

A kisgyerek kezdi felismerni, hogy bizonyos dolgokról önállóan is dönthet – az evés pedig azon kevés területek egyike, ahol érvényesítheti az akaratát. Az elutasítás így nem feltétlenül a szülőkkel szembeni dacot jelenti, hanem az önállóság iránti vágyat. A gyerek egyszerűen „kipróbálja”, mi történik, ha nemet mond.

A gyerekek ízérzékelése és más érzékszervi észlelése sokkal érzékenyebb, mint a felnőtteké. Ami neked kellemes ízű, az a gyerek számára túl keserű, savanyú vagy egyszerűen furcsa illatú lehet. Néha nem az ízzel van gond, hanem az állaggal – a ragacsos, kemény vagy a fogak alatt „nyikorgó” étel ellenérzést válthat ki a gyerekből. Ez is oka lehet annak, hogy bizonyos ételeket anélkül utasít el, hogy megkóstolná őket.

Az asztalnál uralkodó hangulat közvetlenül hat az étvágyra. Ha kapkodás, feszültség kíséri az étkezést, vagy a gyerek nyomást érez, védekező reakcióként elutasíthatja az ételt. A zavaró tényezők közé tartozik a képernyőnézés is: a tévé, a mobil vagy a tablet eltereli a figyelmet az éhség és a jóllakottság belső jelzéseiről, és túlterheli az érzékeket. A gyerek így evés helyett a környezetéből érkező ingerekre figyel, vagy egyszerűen „kikapcsol”.

Az étvágy természetes módon ingadozik. Azokban az időszakokban, amikor a növekedés lelassul, vagy a gyerek fizikailag kevésbé aktív, a szervezetének egyszerűen nincs szüksége annyi energiára – ezt pedig azzal jelzi, hogy nem éhes. Ha egyébként egészséges és élénk, nincs ok az aggodalomra.

Ha evés közben valaki a gyerek fölött áll, figyeli őt vagy minden falatját szemmel tartja, az nyomást jelenthet számára. Még az olyan jó szándékú kérdések is, mint a „miért nem eszed meg?”, vagy a folyamatos biztatás is megingathatják a biztonságérzetét. A gyerek ilyenkor felügyelet alatt eszik, nem pedig a saját szükségletei szerint.

A legtöbb gyerek életében vannak olyan időszakok, amikor kevesebbet eszik, válogat, vagy teljesen elutasítja az ételt. Ez lehet átmeneti reakció egy változásra, a növekedés lassulására, vagy olyan fejlődési szakasz, amikor a gyerek a határokat próbálgatja. Az ilyen ingadozások megszokottak. Mégis jó, ha felismered, mikor részei az egészséges fejlődésnek – és mikor érdemes jobban odafigyelni.

• A gyerek elutasítja az új élelmiszereket, de a megszokott ételeket megeszi
  Gyakori, hogy a gyerek nem szívesen kóstol meg új dolgokat, különösen két- és négyéves kora között. Az a fontos, hogy legalább valamit egyen, és legyen az elfogadott élelmiszereknek egy állandó „alapköre”.
• Az étvágya ingadozik, néha sokat eszik, máskor szinte semmit
  Az elfogyasztott étel mennyiségének ingadozása megszokott. A gyerekek képesek ösztönösen szabályozni, mennyi energiára van szükségük. Nem a napi adagokat kell figyelni, hanem inkább a hosszabb távú tendenciákat.
• A testsúlya és a növekedése megfelel az életkorának
  Ha a gyerek nő, gyarapszik a súlya, és a fejlődése semmilyen zavart nem mutat, nincs ok az aggodalomra. A növekedési görbe megbízhatóbb mutató, mint az üres tányér.
• Az étkezés nem jár feszültséggel
  A gyerek elutasíthatja az ételt, de maga az étkezés nem feszültséggel teli. Nem utasítja el sem azt, hogy az asztalnál legyen, sem általában a közös étkezést.

• A gyerek hosszabb ideje (több hete vagy hónapja) az ételek többségét elutasítja
  Ha a helyzet nem változik, és a gyerek kitartóan elutasítja még a korábban kedvelt élelmiszereket is, érdemes szakemberrel konzultálni.
• Rendkívül kevésféle ételt eszik (például csak 2–3 meghatározott fogást)
  Az étrendje nagyon kevés ételre korlátozódik, és a gyerek újra meg újra elutasít mindent, ami nem szerepel a „saját listáján”. Ez a viselkedés fokozatosan ronthatja a tápláltsági állapotát és általában az ételekhez való viszonyát is. „Ha úgy érzed, hogy gyermeked étrendje hosszabb ideje egyoldalú, megfelelő kiegészítés lehet például egy kíméletes, növényi omega-3-zsírsavforrás” – javasolja Michaela Hodorová, a Brainmarket.hu szövegírója.
• Csökken a testsúlya vagy lassul a növekedése
  Még az enyhe súlycsökkenés vagy a növekedés megtorpanása is jelezheti, hogy a szervezet nem jut elegendő tápanyaghoz. Ez olyan objektív jel, amelyet nem szabad figyelmen kívül hagyni.
• Az étkezést sírás, feszültség, félelem vagy az asztal kerülése kíséri
  Ha a gyerek már magára az étkezési helyzetre is negatívan reagál – például sír, amikor az asztalhoz hívják, vagy próbálja elkerülni az evést –, akkor már nem egyszerű étvágytalanságról van szó, hanem mélyebb belső rossz érzésről.
• A gyerek negatívan vagy undorral beszél az ételről, még akkor is, ha éhes
  Az olyan kijelentések, mint az „undorító az étel”, „én ezt soha nem akarom” vagy „félek tőle”, azt jelezhetik, hogy a gyerek étkezés közben erős érzelmeket él át, amelyekre érdemes odafigyelni.

Jó szándékkal néha olyan módszerekhez nyúlunk, amelyek első pillantásra működőképesnek tűnnek – valójában azonban elmélyíthetik a problémát. Fontos tudni, miért nem működnek.

• Nyomásgyakorlás és az evés erőltetése
  Az olyan mondatok, mint az „amíg ezt meg nem eszed, nem mész sehova”, lelki feszültséget és védekező reakciót válthatnak ki. A gyerek ilyenkor dacból nem eszik, nem azért, mert ne lenne éhes.
• Megvesztegetés édességgel
  Az „edd meg a zöldséget, és kapsz csokit” azt tanítja a gyereknek, hogy a főétel kellemetlen kötelesség. Az édesség így jutalommá és motiváló eszközzé válik, ami általában is negatívan befolyásolhatja az evéshez való viszonyát.
• Fenyegetés vagy bűntudatkeltés
  A „más gyerekek hálásak lennének ezért” vagy a „megbántod anyát” kudarcélményhez, a meg nem értettség érzéséhez és ellenálláshoz vezethet – nem pedig jobb étvágyhoz.
• Összehasonlítás másokkal
  Minden gyereknek megvan a saját tempója. Az olyan mondatok, mint a „nézd, milyen szépen eszik a kishúgod”, még zárkózottabbá tehetik a gyereket, vagy frusztrációt válthatnak ki belőle.

Ellenőrzés és nyomásgyakorlás helyett másképp is közelíthetünk a gyerekhez – gyakran sokkal hatékonyabban. A cél olyan körülmények megteremtése, amelyek között a gyerek dönthet, kóstolhat, és biztonságban érezheti magát.

• Adj választási lehetőséget a gyereknek
  Egyértelmű utasítások helyett kínálj két lehetőséget („Kenyeret vagy kiflit szeretnél?”). Már egy kis döntési szabadság is segít a bizalom és az együttműködési készség kialakításában.
• Vond be a gyereket az ételkészítésbe
  Ha a gyerek segít a darabolásban, a keverésben vagy legalább az élelmiszerek kiválasztásában, közelebb kerül az ételhez. Az már nem „valami idegen”, hanem olyasmi, aminek az elkészítésében ő is részt vett.
• Teremts biztonságos légkört az asztalnál
  Az étkezést ne kísérje kapkodás, képernyőzés vagy feszültség. A rendszeresség, a nyugalom és a közös étkezés segíti az éhség természetes érzékelését.
• Tartsd tiszteletben a jóllakottság jelzéseit
  A gyerek néha valóban nem éhes. Ha erőlteted, hogy „mindent megegyen a tányérról”, előfordulhat, hogy többé nem a saját érzéseire hagyatkozik. Ez felnőttkorban a saját belső jelzéseinek érzékelésével kapcsolatos problémákhoz vezethet.
• Kínálj, de ne erőltess
  Az étel legyen elérhető, de ne legyen feltétel, hogy a gyereknek meg is kell ennie. A kis adagokból álló, változatos kóstolótányérok lehetővé teszik, hogy nyomás nélkül fedezzen fel új ízeket.

Ha az étel elutasítása hosszabb ideje aggaszt, a gyerek súlya nem gyarapszik, rendkívül kevésféle ételt eszik, vagy fél az evéstől, ne habozz szakemberhez fordulni. Az első lépés általában a gyermekorvos felkeresése, aki felméri a gyerek fejlődését, és szükség esetén dietetikushoz vagy gyermekpszichológushoz irányítja. Segítséget kérni nem kudarc – épp ellenkezőleg. Aktív lépés afelé, hogy a gyerek egészséges kapcsolatot alakíthasson ki az étellel és a saját testével is. 

Ha a gyerek nem eszik, az nem csupán a kalóriákról vagy az üres tányérról szól. Hanem az önmagához és a környezetéhez fűződő viszonyáról, a jó közérzetéről és a biztonságérzetéről is. A megértésre, a kínálásra és a bizalomra épülő hozzáállás többnyire jobb eredményt hoz, mint a nyomásgyakorlás, a kényszerítés vagy az ellenőrzés. Nincs egyetlen, mindenkire érvényes helyes módszer. De ha a szülő már nem csak arra összpontosít, mennyit eszik a gyerek, hanem azt is figyeli, hogyan érzi magát evés közben, gyakran elindul a változás. Kezdjük el a gyerekek szemével nézni az étkezést – és adjunk nekik időt, teret és bizalmat.